2010/09/27

Szomorú dolgok

Pénteken-már negyedszerre talán-ismét elvittük Sztellát orvoshoz.
Még nyáron elesett,bedagadt a térde,nem múlt és elkezdett sántítani rá,mára szinte nem is tud menni.
Többször jártunk több orvosnál,azt mondták majd elmúlik.
Most rögtön vért vettek tőle-amit ismét felnőtteket megszégyenítően -tűrt,ultrahangozták a térdét,mint kiderült folyadék van a térdében.
Kedden be kell feküdnie kórházba,kivizsgálásra.
Nem tudom hogy lesz ez az egész,muszály e éjjelre is bent maradnia,hogy mi lesz bent,hogy lesz itthon az élet,mivel fogom szórakoztatni napokig úgy hogy fel sem kelhet?
És mindezt megkoronázva,mikor kijöttünk a kórházból és majdnem beültünk a kocsinkba,a férjem észrevette hogy feltörték a kocsit és kilopták belőle az GPS-t,amit még ajándékba kapott.
Nem tudom elmondani az érzést.Ez az két sokkoló dolog egymás után...leírhatatlan.
Aztán felhívtam a rendőrséget,azt mondták küldenek járőrt,felvenni a jegyzőkönyvet.
2 óra várakozás(étlen,szomjan,tűző napon, gyerekkel)az ötödik telefonnál megkérdeztem,hogy van e értelme várni,majd közölte a diszpécser,hogy igazából nincs,mert nem jellemző hogy megtalálják,és a további feltörésre vonatkozóan pedig azt mondta,hogy ha akarja valaki,bármikor bárhonnan elvihet bármilyen kocsit.Ezzel nagyon megnyugtatott.
Tehát minden nap mindenki örüljön,ha kocsival ment valahova és azzal is mehet haza.
És nem ez az első amit hallottam most a környezetemben.
Ezután,hogy merjünk bárhová is autóval menni?Vagy hogy aludjunk nyugodtan?
És mindezt gyerek kórház előtt.Volna véleményem,de nem nyomdafesték barát.



10 megjegyzés:

Ejjkukk írta...

Bakker! Nagyon sajnálom a gyerkőcöt: de nekik hihetetlen türelmük van a felnőttekhez képest! Remélem, hogy hamar gyógyul! Szurkolok nektek!!!

A rendőrökhöz: hát nagyon gáz! Ez nagyon szomorú, és akkor így persze, hogy mernek lopni a bűnözők!

Bea írta...

Remélem, hamar meggyógyul a gyermek. Én nem értek a sérülésekhez különösebben, de jól figyeljetek oda, nehogy lerázzanak benneteket.
Kocsi: a biztonságérzet nagyon kéne az embereknek. Meg szigorú büntetések az elkövetőknek.

bruercsi írta...

Jaj!
Nagyon sajnálom a történteket!
Jobbulást kívánok Nektek és a kocsi miatt pedig, hogy hamar túl tudd tenni magad rajta. Eszed-nem eszed ez van, nekem is ezt mondták, amikor az 5 napos (8 éve került 32.000 Ft-ba) gyerekülést kilopták húsvét szent vasárnapján a kocsinkból, meg azt, hogy örüljek, hogy nem téglával ment be a kocsiba a gengszter, hanem tehetséges, jól képzett tolvajként... :((

Csilla írta...

Jobbulást nektek! Páromnak volt ilyen 5 éve, viz volt a térdén, alig birt járni, kemény több hónapos antibitikum kúra volt a gyógymód, remélem ti megusszátok kevesebbel.
Sajnálom a rendőrséges storyt is, de sajna ez a jellemző. Jó pár éve, évtizede apumnak ellopták a bringáját és azt vállaszolták a zsakuk, hogy kapja el a toljvajt és akkor majd ők jól letartóztatják :(

Kathy írta...

Juuuj! Nagyon gyors gyogyulast kivanok ennek a gyonyoru kis pofisnak! Az "ágyas" orakhoz sok sok friss meset kivanok nektek!

A magyar rendorseg szegyenere ez a kocsis sztori nagyon szomoru! :(

Silerika írta...

Biztosan minden rendben lesz Sztellával, hamar meggyógyul majd!! A másikat meg sajnálom. Nekünk is volt egy esetünk, lezárták az ügyet (ismeretlen tettes).

Kathy írta...

Nezzel be hozzam, van ott egy kis meglepi, erositesnek!:))

Nóra írta...

Fel a fejjel, rendbe fog jönni minden!

ZoknisPanka írta...

Ó jaj! :( Sajnálom hogy ennyi rossz dolog történt veletek,pláne hogy egyszerre! Jobbulást testileg és lelkileg is! :)

kikita írta...

Hát a kórházat biztosan nehezen viseli majd a leányzó, de mielőbbi gyógyulást kívánok Neki!
A rendőrök pedig gondolom ezt az észbontóan kimerítő, kemény, rizikós melót pihenik ki már 40 évesen a jól megérdemelt nyugállományukban. Mi névszerint mondtuk meg anno, ki tört be hozzánk és lezárták hónapok múlva "ismeretlen tettes" dumával az ügyet:) pedig ismerték már ezt a bűűűűnözőt...

Hiba történt a modul működésében
Christmas countdown banner">